A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát itt tudja jelezni.
Kategória: Erasmus+
Védőpajzs – Shield
Megtartottuk a második és a harmadik workshopot is, ahol az eredményeinkről számoltunk be. Emellett megismerhették bizonyos modulok gyakorlatait a résztvevők, saját élményen keresztül. Még áprilisban, Lukács Gabi és Retkes Flóra vezetésével a Szükséglet, igény, vágy és a Jövőképek modul gyakorlataiból válogattunk. Ezek kapcsán többféle kérdést jártunk körül. A tárgyakhoz való személyes viszonyunk vizsgálata, a szükséglet, Tovább
Új projektjeink márciusban indulnak!
Örömhír: két pályázatunk megvalósítását támogatja az Európai Unió!
Védőpajzs – Kortárssegítők képzése az ifjúsági szektor erősítéséért
és
Eutazás – DiscoverEU projekt
Becoming Parents – Szülőkké válunk
Az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló projektünk a vége felé közeleg. Az elkészült kiadványaink anyagából megtartottuk az utolsó három workshopunkat is: Budapesten, a Forrás Stúdióban szakemberekkel, a Kikötő Tapolcában pedig fiatal szülőkkel, majd szakemberekkel dolgoztunk.
Vigyázz, kész, Európa!
Nagy erőkkel szervezzük a DiscoverEU utazást annak az öt 18 éves fiatalnak, akik bekerültek a projektünkbe. Rengeteg munkánk van, bár az utazók sok feladat elvégzését veszik le a vállunkról, mivel lényeges elem a projekt megvalósításakor, hogy az önállóságukat támogatjuk. Ezért kiveszik a részüket a szállásfoglalásból éppúgy, mint a programok kitalálásából.Az alábbi képen a Holdkő Alapítvány Tovább
Inclusion Tandem – Vegyes páros
Nagyszerű kétnapos műhelymunkában volt részünk, aminek kedvenc helyszínünk, a B29 Ifjúsági és Közösségi Tér adott otthont. Június 28-29-én ugyanis összegyűlt a közel teljes Holdkő-csapat, Nagy Beátával kiegészülve, és elméleti meg gyakorlati síkon is összeállítottuk azt a portfóliót, amely a projekt magyarországi tréninganyagának a magját alkotja majd.
Becoming Parents – Szülőkké válunk
Elkészült a módszertani segédletünk első verziója, ami végül nem is egy, hanem két külön kiadvány lett. Az egyik egy tréneri segédlet, elméleti alapokkal és gyakorlatokkal a történetmesélés, a dráma és a szimbólummunka területéről. A másik a fiatal szülőknek szóló önfejlesztő kiadvány, amelyben fontos önismereti és a szülői szerepet segítő témákról szólunk, illetve ajánlunk otthon, egyedül Tovább
Új nyertes projektünk: Vigyázz, kész, Európa!
Örömhírt szeretnénk még megosztani veled, kedves Olvasó. Július 1. és november 30. között új projekt megvalósítására kaptunk lehetőséget. Öt fiatal, akik mindannyian 18 évesek, fog két munkatársunk kíséretében egy 10 napos nyugat-európai vonatos utazáson részt venni. Célunk, hogy miközben élvezik az utazást, közösséget építsünk, fontos készségeik fejlődjenek és segítsük őket az önállóság megtapasztalásában.
Inclusion Tandem – Vegyes páros
Május közepén a Holdkő Alapítvány hat fős különítménye a németországi Wittenbe utazott, hogy részt vegyünk a partnerszervezetünk, a Meisterwerk Mensch által szervezett háromnapos inspirációs tréningen. Sokféle szempontból jártuk körbe a fogyatékossággal élők iránti érzékenyítés témáját, és muníciót kaptunk a közös munkához. Voltak kérdéskörök, amik kikristályosodtak a tréning során – például, hogy az inklúzió a cél, Tovább