Kis szomorúsággal, de nagy büszkeséggel jelentjük, hogy június 30-án, azaz napokon belül befejeződik a Védőpajzs projekt. Minden kitűzött célt megvalósítottunk! Júniusban volt még egy workshop Agárdon, pszichológusok részvételével, mivel a klímaszorongás oldása igazán nekik való feladat, amit mi gyakorlati eszközökkel tudunk színesíteni. Ezután megtartottuk az online nemzetközi konferenciát angolul, majd az igényeket meghallgatva, szerveztünk egy Tovább
Kategória: Védőpajzs
Védőpajzs Ifjúsági Konferencia – 2026. június 13.
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát itt tudja jelezni.
Védőpajzs – Shield
Megtartottuk a második és a harmadik workshopot is, ahol az eredményeinkről számoltunk be. Emellett megismerhették bizonyos modulok gyakorlatait a résztvevők, saját élményen keresztül. Még áprilisban, Lukács Gabi és Retkes Flóra vezetésével a Szükséglet, igény, vágy és a Jövőképek modul gyakorlataiból válogattunk. Ezek kapcsán többféle kérdést jártunk körül. A tárgyakhoz való személyes viszonyunk vizsgálata, a szükséglet, Tovább
Új projektjeink márciusban indulnak!
Örömhír: két pályázatunk megvalósítását támogatja az Európai Unió!
Védőpajzs – Kortárssegítők képzése az ifjúsági szektor erősítéséért
és
Eutazás – DiscoverEU projekt