Sápi Dóra

Sápi Dóra

Sápi Dóra vagyok, szemléletformáló foglalkozások megtervezésével és megvalósításával foglalkozom, emellett pedig  az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola védés előtt álló doktorandusza vagyok. A Holdkő csapattal kezdetben a 2024-2025 folyamán futó nemzetközi Inclusion Tandem című projekten dolgoztunk együtt, majd fordítóként és trénerként bekapcsolódtam más projektekbe is. Rengeteg más mellett ezt a találkozást és együttműködést is a mára már nyugdíjas vakvezető kutyámnak, Fidzsinek köszönhetem, hisz Lukács Gabival, az alapítvány vezetőjével, a kölyöknevelés és vakvezetőkutyázás hozott össze.

Az irodalom és kutyázás mellett az utazás és a színház a két nagy szerelmem. Bár az utóbbiban már nagyon rég csak lelkes nézőként működöm közre, gyerekként sok néptáncos és színházi előadásban szerepeltem, illetve a testvéreimmel való játékok túlnyomó részét is a szerepjátékok és a családi ünnepekre begyakorolt műsorok, bábjátékok tették ki. Meglepő volt, hogy amikor először vettem részt egy a Holdkő által levezetett drámafoglalkozáson, azonnal tudtam kapcsolódni ehhez a játékos, kíváncsi és a világra nyitott gyermeki énemhez. Szerintem sok felnőttnek lenne szüksége egy ilyen gondolkodásmód (újbóli) megtapasztalására. Ezért nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a Holdkő csapatához.