Védőpajzs – Kortárssegítő képzés az ifjúsági szektor erősítéséért
Kisléptékű Erasmus+ partnerségi projekt
Céljaink:
Magyarországon az ifjúsági munkában több kortárssegítőre lenne szükség, mivel fiatalok fiatalokkal tudnak nyíltan és őszintén megnyilvánulni. Ha jobban elterjed a kortárssegítés, azzal erősítjük a fiatalok közösségeit, és támogatjuk a fiatalok mentális jóllétét és a befogadást. Hollandiában a kortárssegítés létező és az oktatási rendszer által támogatott. Ott az innovatív metodológia, főként a művészeti eszközök, a fenntarthatóságra nevelés és a médiatudatosság járulhat hozzá a szektor fejlesztéséhez.

Mindkét országban jelen van a klímaszorongás a fiatalok körében, ennek beazonosítása, megelőzése és oldása fontos küldetés. Fő prioritásunk, az ifjúsági munka minőségének javítása, terjesztése ennek fényében értendő. A klímaszorongás ellen az éghajlatváltozás elleni harcon és konkrét cselekvésen keresztül tudunk fellépni – ez aktív társadalmi részvételt is kíván.
Tevékenységek:
Hollandiai tanulmányutunk a szervezeteink közötti tudásmegosztásra ad lehetőséget, valamint a holland kortárssegítői gyakorlat megismerését célozza. Ezekre a közös munkaélményekre építve egy 3 nyelven elérhető oktatócsomagot dolgozunk ki, 12 modullal,és egy 21 lapos kártyacsomaggal, kortárssegítők képzéséhez és továbbképzéséhez. Angol nyelven nemzetközi ifjúsági pilot tréningen 12 kortárssegítő fiatallal teszteljük a képzési csomagot, majd hazai tréningeket tartunk, 20 fő ifjúságsegítőnek Magyarországon és 20 ifjúságsegítőnek Hollandiában. Rendezünk Magyarországon 40 fő részvételével egy konferenciát, ahol a hollandiai helyzetről is beszélünk, végül angol nyelvű online konferenciával zárjuk a projektet. Ide 40 főt várunk, Európa más országaiból is.
Eredmények:
Várakozásaink szerint:
- a megszólított fiatalok tudatosítják magukban és kezelni tudják a különböző ökoérzelmeket, ezáltal önismeretük és mentális jóllétük is javul.
- a képzésen résztvevevő fiatalok és ifjúságsegítők az ökoszorongást fókuszba állító kortárssegítő csoportokat indítanak.
- mindazok, akik találkoznak az anyagainkkal, eredményesen fogják használni a kidolgozott kézikönyvet és a megalkotott érzelemkártya-csomagot.
- a disszeminációs tevékenységnek köszönhetően előtérbe kerül az ökoszorongás témája, és mások is foglalkozni kezdenek vele.
A megvalósítás időszaka:
- március 1. és 2026. június 30. között
Közösségi média:
Facebook/Shield Project
Instagram/ Shield Project
Partnerünk:
Támogató:
Európai Unió

EUtazás – Lépj ki a kereteidből
DiscoverEU esélyegyenlőségi projekt
Céljaink:
Második DiscoverEU projektünk fő célja, hogy egy tíznapos nyugat-európai utazás során a résztvevő öt, tizennyolc éves fiatal személyes horizontja kitáguljon, kompetenciái növekedjenek. Főként az önismeret, a nyitottság, a magabiztosság, a rugalmasság és az aktivitás fejlesztése a célunk. Szeretnénk közösséget is építeni: az idén utazók és a tavalyi résztvevőink összekapcsolásával.
Tevékenységek:
- A résztvevők felkészítése az utazásra és közösségépítés – online meetingeken, egy 5 órás személyes találkozón és otthon végezhető egyéni feladatokon keresztül
- Július 11. és 20. között utazás Nyugat-Európába (München, Párizs, Amszterdam, Berlin)
- Az utazás feldolgozása és értékelése – online meetingen, egy 5 órás személyes találkozón és otthon végezhető egyéni feladatokon keresztül
A megvalósítás időszaka:
2025. március 1. és 2025. október 31. között.

Inclusion Tandem - Vegyes páros
Kisléptékű Erasmus+ partnerségi projekt
Célunk a fogyatékossággal élők iránti érzékenyítés, művészeti módszerekkel, elsősorban színházzal és drámával. Olyan programot dolgozunk ki, amelyben az interaktív workshopokat ketten vezetik: egy fogyatékossággal élő és egy fogyatékosság nélkül élő tréner. Ők ketten egy tandemet alkotnak, vagyis kiegészítik egymást – ezen keresztül értik meg a résztvevők jobban a fogyatékossággal élők nehézségeit és értékeit.
2024 májusában Wittenben rendezzük meg azt a nemzetközi inspirációs tréninget, amelyben a résztvevő szervezetek tapasztalatcseréjére kerül sor, és lefektetjük a közös munka alapjait.

2024 nyarán mindkét szervezet megtartja a saját belső tréningjét, amelyen kitalálják, hogy mely művészeti eszközökkel, hogyan tervezik megvalósítani a projekt fő tevékenységét, az érzékenyítő képzést. Budapesten 2024. június 28-29-én, mindkét nap 10.00–16.00 óráig tartjuk meg a tréninget, 10 munkatársunk részvételével. A két partnerszervezet online meetingen megosztja egymással a tapasztalatait.
2024 őszén mindkét országban megtartunk egy külsős trénereknek és nem trénerként dolgozó, fogyatékossággal élő személyeknek szóló képzést, amelyen megfigyelőként 3 fő részt vesz a másik ország szervezetéből. A tapasztalatok megosztására és a tanulságok levonására nemzetközi online meetingen kerül sor. Budapesten 2024. 10.04-05-én rendezzük meg a tréninget.
2025 tavaszán belső használatra leírjuk a módszereinket – ez lesz az alapja a később pontosítandó, nyilvános változatnak.
2025 nyarán kerül sor mindkét partnerországban egy-egy kísérleti projekt megtartására, amelyben immár valóban élesben próbáljuk ki az Inclusion Tandem módszert. Ehhez olyan szervezetet (önkormányzatot, civil szervezetet vagy céget) keresünk, amely a munkatársait szívesen érzékenyítené egy ilyen interaktív, művészeti alapú tréningen. Terveink szerint a kísérleti program legalább 3 órás, de akár többalkalmas lenne. A programhoz hozzátartozik majd a visszajelzés adása a résztvevők részéről, mivel e pilot program után fogjuk véglegesíteni az anyagainkat, vagyis elkészül a módszertani segédletünk, amely szabadon hozzáférhető lesz.
2025 őszén média-termékeket fejlesztünk. Német részről booklet készül, a magyar szervezet animációs videót készít a projekt eredményeinek megfogalmazására és érzékenyítés céljából. Minden anyag elérhető lesz angolul, németül és magyarul is.
2025 november-decemberében az eredményeink terjesztése céljából workshopokat tartunk majd – ezek mindenki számára nyitott események lesznek.
A megvalósítás időszaka: 2024. március 1. és 2025. december 31. között
Partnerünk: Meisterwerk Mensch (Németország)
Támogató: Európai Unió

Szőnyeg alá söpört ügyeink – Díjmentes színházi nevelési foglalkozások 11. kerületi osztályoknak
Újbuda Önkormányzatának támogatásával lehetőséget kaptunk hat díjmentes színházi nevelési foglalkozás megtartására, amelyek helyszíne a B29 Ifjúsági Közösségi Tér (Bartók Béla út 29.).


A foglalkozásokat 2025. május 31-ig kell megtartanunk.
A témákat a 2024. első felében megvalósult Szőnyeg alá söpört ügyeink című közösségi színházi sorozatunkból válogattuk, így az alábbiakból választhatnak a 11. kerületi osztályok.
Szellemváros – 7–13. osztályosoknak
Egy álmos szovjet kisváros éli a mindennapi életét, mígnem egy áprilisi éjszakán arra ébrednek az ott lakók, hogy minden megváltozik…
Milyen megküzdési stratégiáink lehetnek, ha hirtelen megváltozik az életünk?
Borra sör: Alkohol Magyarországon – 9–13. osztályosoknak
Szórakozni és kikapcsolódni nem bűn. Egyszer-egyszer elveszítheti az emberi a kontrollt az élete felett… Mindenki elkövet olyan hibákat, amiket másnap megbán, hát miért pont az alkohol lenne az ember démona?
Hol a határ? Hol kezdődik az alkoholbetegség?
Miért nagyon fontos kommunikálnunk erről a témáról?
A felejtés gyötrelme – 11–13. osztályosoknak
Az Alzheimer-kór egy visszafordíthatatlan, idővel egyre súlyosbodó agyi megbetegedés, amely során egyre romlik a beteg memóriája és gondolkodási képessége egészen addig, míg a mindennapi élet egyszerű feladatait sem képes már elvégezni. Foglalkozásunkon egy család működésébe, változásaiba és kihívásaiba nyerünk betekintést, akik ezzel a betegséggel szembesülnek; mindenkinek máshogy nehéz egymás támaszaivá válni.
Hogyan segíthetünk egymásnak?
Miben változtatja meg egy közösség működését a kiszolgáltatottság?
Praktikusan analfabéta – 9–13. osztályosoknak
Miért is beszélünk erről? Hiszen Európában már nincsenek analfabéták! Mi közünk ehhez?
Magyarországon a különböző becslések szerint a felnőttek 16-33%-a funkcionális analfabéta.
Az érintett tud írni és olvasni, de nagyon rosszul. Kibetűzi a szavakat, de nem érti meg a hosszabb szövegeket, és nem tud a saját örömére olvasni. Kiszolgáltatott – a befolyásolásnak és átverésnek. Ez a fajta sebezhetőség és tehetetlenség komoly társadalmi következményekkel jár, amely mindannyiunkra vonatkozik.
Hogyan lehet kiszolgáltatottként és tudás hiányában sikeresnek lenni egy társadalomban?
Hogyan segíthetünk tudásunkkal azoknak, akiknek szüksége lenne rá?
VÁRJUK 11. KERÜLETI OSZTÁLYOK JELENTKEZÉSÉT!
Becoming Parents - Szülőkké válunk
Kisléptékű Erasmus+ partnerségi projekt
Céljaink:
Mivel a megfelelő szülői magatartás alapvető jelentőségű a kisgyermek fejlődésében, az egész társadalom számára kiemelkedően fontos, hogyan küzd meg a szülő a gyereknevelés nehézségeivel. Fő célunk, hogy a fiatal anyák és apák a szülői szerepükben megerősödjenek. A szülők képzését az önismeret, az érzelmi intelligencia és a kommunikációs készségek fejlesztésén keresztül valósítjuk meg, a pozitív pszichológia elvei mentén, három fő eszköz – a szimbólummunka, a dráma és a történetmesélés – alkalmazásán keresztül.

Tevékenységek:
Segédletet dolgozunk ki, amely a fiatal szülőkkel foglalkozó szakemberek számára eszközgyűjteményt, közvetlenül a fiatal szülőknek pedig ötleteket tartalmaz majd. Tantervet készítünk, ez alapján nemzetközi képzést szervezünk szakemberek számára, valamint helyi képzési alkalmakat tartunk személyesen vagy online, szakemberek vagy fiatal szülők részvételével.
Eredmények:
Azok a szakemberek, akik részt vesznek a képzéseinken és használják a segédletünket, képessé válnak gyakorlatokon keresztül támogatást nyújtani a fiatal és leendő szülőknek. A képzéseinken részt vevő és az ötletgyűjteményünket alkalmazó fiatal szülők képességei és készségei várhatóan fejlődni fognak a megcélzott területeken, növekszik az önbizalmuk és az önismeretük.
Letölthető kiadványaink:
Maradj önmagad! – Iránytű szülőknek (pdf – 2 MB)
Útmutató szakembereknek (pdf – 6 MB)
Angol nyelvű esettanulmányaink – Case studies in English
Case study – Austria (pdf – 2 MB)
Case study – Greece (pdf – 236 KB)
Case study – Hungary (pdf – 683 KB)
A megvalósítás időszaka: 2024. március 1. és 2025. február 28. között
Honlap: becomingparents.eu
Partnereink:
GeSoB (Ausztria) és Active Citizens Partnership (Görögország)
Támogató: Európai Unió