Miért hasznos a játék?

A játék fogalmának kutatását a pszichológia területéről eredeztethetjük. Ezzel a megközelítéssel több elmélet is született (Schaller-Lazarus, Spencer, Hall), melyek abból indulnak ki, hogy a játék az állatvilágban is megfigyelhető jelenség, ennélfogva feltehetően biológiai funkciót tölt be. Freud pszichoanalitikus értelmezése szerint a játék a vágyak kivetítése, a kellemetlen élmények, konfliktusok megismétlése azzal a nem tudatos céllal, hogy felülkerekedjünk rajtuk. Ezen az elméleten alapszik a játékterápia (Pinczésné, 2003).

Ezen kívül az egyik legfontosabb elmélet Piaget elmélete. Piaget a játékot – csak úgy, mint a fejlődés maga – a helyzetmegoldó alkalmazkodás, az értelmi működés szempontjából vizsgálja. A fejlődés lényege az adaptáció (alkalmazkodás). Az adaptáció biológiai folyamata az asszimiláció (hasonlítás), és az akkomodáció (igazodás) együttes funkciójának viszonylatában nyilvánul meg. A két funkció akkor van egyensúlyban, ha sikeres az alkalmazkodás. Az egyensúly persze időszakonként váltakozik, lehetővé téve az életkori szakasznak megfelelő alkalmazkodást. Az akkomodáció túlsúlya lényegében az utánzás, melynek folyamán az egyén idomul a környezethez, cselekvését a körülményekhez igazítja. Az asszimiláció túlsúlya úgy jelenik meg, hogy a szervezet az új helyzetet a már ismerthez hasonlítja, bevonja a hasonló helyzetben kialakított sémába.

A játékot ennek az egyensúlynak az eltolódása jellemzi, amikor a tapasztalatokból, a korábban kialakult sémarendszerekből, saját magunkból viszünk be többet a cselekvésbe.

A játéknak eszerint több típusát különböztethetjük meg aszerint, hogy milyen területet szeretnénk fejleszteni vele. Az érzékszervi-mozgásos intelligencia fejlesztésére például a gyakorlójáték, funkciójáték jellemző. A mintha-elem (mintha-élmény) megjelenése jellemzi a szimbolikus játékokat, melyben eltávolodunk a konkrét cselekvéstől, a játékban résztvevő helyettesít dolgokat, helyzeteket. Ebben a játéktípusban jelenik meg a kettős tudat, ami képessé válik a világ belső reprezentálására (Fáyné, Sztanáné, 2013).

Játékában megjelenik minden valóságos körülmény a játszó életében a szimbólumokon keresztül. Így valós helyzeteket, eseményeket úgy érthet meg a gyermek, hogy egy általa választott áttétel révén besorolja egy már meglévő tapasztalati sémába. A behelyettesítés, áttétel által kifejezhetővé válik valamilyen indulat, vágy, szorongás; ennek a folyamatnak levezető, de akár fokozó hatása is az indulatra.

Ahhoz, hogy a játék megjelenjen, és működőképes legyen, szükséges, hogy a játszó biztonságban érezze magát, tehát mentes legyen a létfenntartás elemi gondjaitól, mégis legyen olyan szükséglete, vágya, késztetése, melynek kielégítése akadályozott, vagy nem lehetésges önmaga, a saját képességei, fejlettsége miatt. A játék folyamatában létrejöhet valamilyen eredmény, végtermék is, de maga a folyamat az elsődleges funkció (Pinczésné, 2003).

A játék tehát egy alkalmazkodási eszköz az evolúció folyamatában, és kulcsszerepet játszik a fejlődésben. Játék közben a gyermek különféle képességeit gyakorolja és tökéletesíti. A játék nem kíván erőfeszítést, örömet, vidámságot szerez az embernek.