
Március 1-jén elstartolt az új kisléptékű partnerségi projektünk, az Európai Unió társfinanszírozásával.
Egyelőre online meetingek sorozatát tartjuk, hogy megadjuk a kereteit a közös munkánknak (a folyamat áttekintése, partnerszerződés megkötése), illetve elkezdtük a megtervezését a májusban megvalósuló hollandiai tanulmányi utazásunknak. Egyrészt a programját kell mihamarabb kidolgoznunk, másrészt az utazást kell megszerveznünk. (Ez utóbbi meg is történt, na nem minden kaland nélkül, ugyanis kétszer vonták le a repülőjegyek árát a bankszámlánkról – de némi utanajárást követően, 5 nap múlva rendeződtek a dolgok…)
