Világörökség túra

Örömmel jelentjük, hogy július 11. és 25. között megvalósult a Discover EU esélyegyenlőségi projektünk leglényege, a 15 napos európai utazás. 5 fiatal, akik mindannyian 18-19 évesek, 2 szintén fiatal kísérő társaságában Lengyelországban, Litvániában és Csehországban jártak.

Úticéljuk először Krakkó volt, ahol többek között a várat, a 7D múzeumot, templomokat és parkkal körülvett bányatavat látogattak meg, valamint a híres történelmi zsidónegyedet. Ezután Varsó következett, ott a történelmi belvárost, templomokat, a Marie Curie Múzeumot, a Természettudományi Centrumot és a Kultúra és Tudomány Palotáját nézték meg. Innen Vilniusba ment a csapat. Rengeteg templomot láttak kívülről és belülről, meglátogatták a Gedimimas Torony múzeumát, sétáltak a Neris folyó partján, átmentek a Hajnal-kapu alatt. Innen egy újabb villámlátogatásra Varsóba érkeztek az utazók, hogy továbbindulhassanak Prágába. A vár, a katedrális és a Petřín-torony megtekintése után egy botanikus kertben és parkban jártak a fiatalok, majd vízibicikliztek a Moldván. Néhányan a prágai állatkertben is voltak. Mindezek mellett rengeteg beszélgetés, társasjátékozás, közlekedési büntetés elszenvedése, közös főzés, karaoke-party és hálókocsis vonatozás is gazdagította az élményeiket.

A projekt következő eseménye az utazást feldolgozó tréning lesz, augusztus végén vagy szeptember elején.