holdkő alapítvány logó

A Holdkő Kulturális Alapítvány 2014-ben alakult. Legfőbb tevékenységünk az élményalapú, kreatív tudásátadás, főként fiatalok és fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára.

Céljaink között szerepel a résztvevők bizonyos készségeinek és képességeinek fejlesztése, így az önismeret, az önhatékonyság, az érzelmi intelligencia, az empátia, a kommunikációs készségek és a kreatív gondolkodás elősegítése, főként az észlelési területek együttes fejlesztésén keresztül. Ezt minden esetben sajátélményen át, játékosan valósítjuk meg, gyakorlatorientált foglalkozások keretében. Eszközeink változatosak, a különféle művészeti területek eszközeitől a történetmesélésen és szimbólummunkán át a szimulációig.

Mindezek érdekében tartunk foglalkozásokat gyerekeknek iskolai keretek között és egyénileg, táborokat szervezünk a szünidőben; tematikus klubokat, workshopokat, tréningeket vezetünk felnőttek számára; szakmai továbbképzéseket tartunk és tananyagot fejlesztünk; együttműködünk magyar és külföldi partnereinkkel.

Alapítványunk többgenerációs szervezet, ahol különböző életkorú és különböző mértékű tapasztalattal rendelkező munkatársak szorosan együttműködnek. Célunk, hogy folyamatosan tanuljunk egymástól: a senior munkatársak nyitottságot, rugalmasságot, lelkesedést, fiatalos lendületet és digitális eszközöket tanulnak a fiataloktól, miközben átadják a fiatalok számára a szakmai tudásuk és kommunikációs képességeik legjavát.

Fiatal munkatársaink egyfajta kortárssegítő tevékenység keretében tevékenyen közreműködnek drámafoglalkozások facilitálásában is.

449398867_919562513548245_4699397037879066700_n-1

Van két tevékenységünk, amelyeket a Holdkő Alapítványon belül elkülönült műhelyek keretében végzünk.

logo-2-logo-textb

A SzínJátszóTér műhely gyereknek és felnőtteknek szóló színházi nevelési és drámapedagógiai programjainkat valósítja meg. A történetmesélésen és a szerepbe lépésen keresztül az érzelmi intelligencia fejlesztését, az empátia növelését és a demokratikus értékek terjesztését tűztük célul.

Szinte bármilyen téma köré tudunk építeni olyan történetet, amelynek szerves része a közös gondolkodás, a közös döntés és a szerepbe lépés. A résztvevőket több síkon is megmozgatjuk: kap intellektuális és kreatív feladatot az elme, és átélhető élményt a lélek. A leggyakrabban iskolai osztályokkal dolgozunk, az így választható, életkorilag meghatározott foglalkozásaink olyan fontos témákat ölelnek fel, mint például az osztályon belüli bántalmazás megelőzése és kezelése vagy az alkoholprobléma hatásai a környezetre. Vannak történelmi eseményeket és irodalmi műveket feldolgozó foglalkozásaink is.

inforoom2

Az InfoRoom a szervezet informatikai bázisát adja, és az internetbiztonságról szóló drámafoglalkozásainkhoz nyújt elméleti hátteret. Tervünk az informatika kreatív felhasználásának terjesztése.